Idén is hozza a Coca‑Cola a hangulatot a Szigeten
Ez várható idén a Coke Studio-ban a Szigeten
04.08.2025
A Coca‑Cola idén is ott lesz a Sziget Fesztiválon - zenével, közösségi élményekkel és rengeteg meglepetéssel. A márka ezúttal is azért dolgozik, hogy a fesztiválozók – főleg a Z generáció – igazán kikapcsolódhassanak, feltöltődjenek, és átéljék a pillanat varázsát. A Z generáció számára a zene nem csak szórakozás – ez az önkifejezés egyik legfontosabb formája, és egyben a kapcsolódás nyelve is. Épp ezért a Coca‑Cola ott van a legnagyobb hazai fesztiválokon, köztük a Szigeten is, hogy igazán emlékezetes élményeket hozzon. A márka célja, hogy a zenei platformokon keresztül szólítsa meg ezt a közösséget – stílussal, jelenléttel, energiával.
A Szigeten idén is ott lesz a Coca‑Cola ikonikus Coke Studio helyszíne – ahol minden a zenéről, a hangulatról és a közösségi élményekről szól. A fesztivál egyik kedvenc találkozóhelye évek óta a Coke Studio, és most sem lesz ez másként: zenék, programok, meglepetések – és persze a Coca‑Cola nagykövetei is ott lesznek, hogy még emlékezetesebbé tegyék a pillanatokat.
A Coke Studio 2008-ban indult el a Coca‑Cola globális zenei kezdeményezéseként, hogy feltörekvő tehetségeknek adjon teret, és izgalmas együttműködéseken keresztül hozza közelebb a zenét a fiatal közönséghez. A különböző műfajok és kultúrák találkozásából születnek azok az élmények, amelyek a Coke Studio védjegyévé váltak. Idén olyan előadókkal találkozhattok itt, mint a K-OSZ Disco, Kristóf Kőszegi vagy a ValMar duó, akik egy DJ-settel készülnek majd.
Ráadásul idén egy különleges újdonsággal is készül a Coca‑Cola. Az „Oszd meg a Coca‑Cola varázsát” kampány idején debütált kollaboráció a tehetséges magyar divattervezővel, Kerényi Virággal, a fesztiválszezon idején is folytatódik. Az együttműködés keretében a divattervező által megálmodott egyedi, limitált kollekciót a Coca‑Cola influencerei viselik majd a Sziget Fesztiválon. A ruhák és kiegészítők a márka dinamikus energiáját és a fesztiválok vibráló hangulatát ötvözik, miközben a tudatos tervezésre és a stílusos megjelenésre is hangsúlyt fektetnek.
A Coca‑Cola Sziget Fesztiválon való jelenléte nemcsak a buliról szól - idén is felhívják a fesztiválozók figyelmét a fenntarthatóságra. A Coke Studio helyszíne részben újrahasznosított elemekből épül fel, az előző évek anyagainak újragondolt felhasználásával. Emellett a márka idén is aktívan támogatja a szelektív hulladékgyűjtést, hogy a fesztiválozás ne csak emlékezetes, hanem tudatos is legyen.
„A Coca‑Cola idén is felejthetetlen élményekkel és zenei pillanatokkal várja a bulizni vágyókat a Szigeten, miközben tudatos, körültekintő szórakozásra ösztönöz. Ez a két dolog, a megélt pillanatok és a tudatosság, különösen fontos a fiatalok számára, és az ilyen közös értékek mentén igyekszünk kapcsolódni a Z generációhoz” – mondja Malgorzata Drag, a Coca‑Cola magyarországi marketing igazgatója.
Vége
Sajtókapcsolat
A Coca‑Cola Vállalatról
A Coca‑Cola Company (NYSE: KO) teljes üdítőitalportfóliót gyártó vállalat, amely termékeit a világ több mint 200 országában forgalmazza. A vállalat célja, hogy felfrissítse a világot és változást idézzen elő. Portfóliónk márkái közé tartozik a Coca‑Cola, a Sprite, a Fanta, és a Kinley üdítőitalok. A hidratáció, sport, tea és kávé márkák magukban foglalják a Naturaquát, a smartwatert, az Aquariust, a Römerquellét, a Powerade-et, a Fuzetea-t és a Costát. A táplálkozással kapcsolatos italmárkánk a Cappy. Folyamatosan alakítjuk portfóliónkat, csökkentjük termékeink cukortartalmát, és innovatív termékeket vezetünk be a piacra. Jelentős erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy pozitív hatással legyünk az emberek, a közösségeink életére és a bolygónkra az italgyártás során felhasznált víz visszapótlásával, és a csomagolóanyagok újrahasznosításával, fenntartható forrásokkal kapcsolatos gyakorlatokkal és teljes ellátási láncunkban szénkibocsátás-csökkentéssel. Palackozó partnereinkkel közösen több mint 700 000 embert foglalkoztatunk, így világszerte gazdasági lehetőségeket biztosítunk a helyi közösségeknek. További információért látogassa meg a www.coca-cola.hu és a www.coca-colacompany.com oldalt, és kövessen minket Facebookon és Instagramon.